Döntse el mindenki maga mennyi lehet igaz a hírből és mennyi a kétségbeesett próbálkozás, hogy valahogy érdekesebbé tegyék a potenciális reklámzabálók számára a műsort. Lényeg a lényeg a műsorban szereplő, rendkívül szexisnek kikiáltott Csobot Adélt és Antal Timit már szatírok tömkelege zaklatja, bájaik annyira ellenállhatatlanok, hogy férfiak eszüket vesztve próbálnak a közelükbe jutni egy kis potya élvezet reményében.

Van néhány furcsa figura, akik teljesen odavannak Timiért és Adélért. Sokszor észrevesszük, hogy itt strázsálnak a Corvin-sétányon, ahol a versenyzők laknak. Az még ijesztőbb, hogy néhányukat már arcról ismerjük, mert rendszeresen visszatérnek.

 

Egy visszafogott megjelenésű (Ez most mit jelent? Ronda mint a bűn, vagy bamba, mint egy lamantin? Szerk.)25 év körüli srác például egyik nap korán reggel érkezett. Be akart menni Csobot Adélhoz. Azt mondta, mindenképp személyesen kell találkoznia vele. Természetesen nem jutott be. Nem adta fel, az ajtó előtt posztolt. Nem sokkal később, amikor Adél és még pár ember a stábból sietve jött ki az épületből, megpróbálta őt feltartóztatni, de a többiek szóltak, hogy engedje el. Szerencsére nem erőszakoskodott. A fiú végül késő estig a ház előtt várta, hogy a imádottja  visszatérjen.

 

 

Elképesztő a lányok vonzereje. Szinte már hihetetlen. Bár azt mondják mindenki megtalálja a maga rózsáját.

 

Ismerünk arcról már olyat is, aki csak azért jön, hogy láthassa egy pillanatra Adélt. Órákig vár, hetente többször is, majd amikor Adél kijön, meg sem szólítja. Aztán elmegy. Nem egy volt, aki szexuális ajánlatot tett. Timinek is már többször tettek szóban ajánlatot, a rajongók őt is egyfolytában ostromolják. Egy ideje már fel is hívtuk az őrök figyelmét, minden apró jelre figyeljenek, sőt meg is erősítették a szolgálatot, hogy még véletlenül se legyen semmi gond.

 

A szexbombákat tehát folyamatosan zaklatják a kiéhezett férfiak. A lányok csendes belenyugvással néznek a további rajongói atrocitások elébe, elvégre ez is hozzátartozik a showbizniszhez. Bár mindkét erdélyi lányban kialakult egy kis félelemérzet, eddig nem érezték úgy, hogy emiatt fel kellene adniuk a versenyt és sürgősen valami más foglalkozás után nézni.

 

A szexi lányok szexi titkai

Szerintem nincs ezzel semmi probléma, a rajongók között van néhány olyan, akik szeretnének átlépni egy bizonyos határt, de tudom, nincs okom aggodalomra, mindig vannak fanatikusok.


  Csobot Adél combfixe, Ördög Nóri bugyija és egyéb nyalákságok a műsorból


A rajongók nagy többsége tudja, hol a határ. Persze vannak elvakultabbak is, de tudom, tartani tőlük sem kell.