Valóban borzalmasan ijesztő jelenetnek lehettek szemtanúi nemrégiben egy Tv stúdió munkatársai. A Dominikai Köztársaságban történt, hogy egy bűvész vélhetőleg valamilyen elmeprobléma hatása alatt egy trükk bemutatásának ürügyén egész egyszerűen felgyújtotta az egyik vendég arcát. A bűvész úgy tett a műsorban, mintha meg akarná áldani a vendéget és annak a feleségét kérte meg, hogy öntsön a kezébe az előre kikészített folyadékból. A gyanútlan asszony ezt meg is tette a férj pedig csukott szemmel várta a csodát.

 

Az pedig be is következett, de egyáltalán nem úgy, ahogy az áldozat és a körben álló technikai személyzet várta. A tényleg sokkoló képeken egyértelműen látszik, hogy a bűvész szántszándékkal egyszerűen lángra lobbantotta a férfit, aki kínjában a földön fetreng, amíg a többiek a segítségére nem sietnek és végül sikeresen el nem oltják a tüzet.

Hála a gyors közbelépésnek a férfi nem sérült meg maradandóan, de azóta is súlyos fájdalmai vannak. Hogy lelkiekben mit élhetett át azt elképzelni is nehéz. A folytatás természetesen a bíróságon, ahol majd azt kell eldönteni, hogy a tettes szándékosan avagy egy munkahelyi baleset folytán változtatta élő fáklyává az egyesült államokbeli, szintén bűvészként tevékenykedő Wayne Houchin-t.

Nem beszéltünk össze, nem volt átverés, de egészen biztos, hogy szándékosan csinálta. Ha nem lett volna ott az asszisztensem, és nem reagál a másodperc törtrésze alatt, rosszabbul is végződhetett volna. A feleségem, Frania és a nézők sokkot kaptak a látványtól.



A szintén bűvész áldozat valamikor egész jóképűnek volt mondható az égés azonban nagyon nem tett jót a fizimiskájának.

(Bónusz videó, a bűvész élő adásban véletlenül kettéfűrészeli a saját feleségét)

A két bűvész viadalából hatalmas égés lett