„Iszonyatos érzés azt olvasni az újságok címlapjain, hogy én milyen rossz apa voltam, hogy az én fiam soha nem számíthatott rám, és hogy tőlem soha nem kapott semmit.”

 

„A fiamnál önteltebb emberrel még nem találkoztam!”

 

 

(Hajdú Péter 84 éves édesapja)

 

 

 

Pedig már majdnem tudtunk azonosulni az angyalszerű egyszerűséggel mosolygó Hajdú Péter képével, aki csak a szebbre és jobbra vágyik. Nem utolsósorban a Frizbi béli munkásságát is csak is arra tette fel, hogy segítsen megfáradt, embertársainak lelkileg megnyugodni.

A műsorvezető szerint nehéz élete volt azelőtt, többek között azért, mert a saját apja soha nem állt mellette, sőt még egy kis pénzt is sajnált tőle, amikor pedig igen nagy szüksége lett volna rá. A papa viszont teljesen mást állit, ráadásul 20 évre visszamenőleg mindent elkönyvelt, amit a fiára költött (fura nem?) és bárkinek meg is tudja mutatni a kiadásokat.

 

A papa most 84 éves és kicsit sem jól jön neki, hogy ennyi idősen megállítják a közértben és felróják neki, amiért nem gondoskodott a fiáról. Nem kizárt persze, hogy van valóságalapja a történteknek, de azért vajon melyikünk írna könyvet arról, hogy az édes apukája mekkora egy Harpagon volt azelőtt? Nos igaz, Hajdú Péter könyvében vannak egyéb információk is, de ezelőtt maga sem tagadta, hogy bármilyen hírrel hajlandó bekerülni a bulvárba, ha arra lehetősége adódik.

 

Péter nem arról, híres, hogy sokat vacillálna, ha a címlapokra lehet kerülni, jó példa erre a felesége körüli állandó felhajtás. Ha Sarka Kata csak kicsit is lejjebb tolja a bugyiját, tuti, hogy a „névtelen” fülesek nyomán legalább egy tucat újságíró kattogtatja majd a gépét az esemény közepette.

Hajdú Péter felesége is örömmel beszált a család fejének népszerűsítésébe, ha vetközni kell, hát vetkőzni kell:

Videók, képek Sarka Kata legújabb fotózásáról és a régebbi nem annyira szégyenlős felvételek


A szexi feleség legújabb fotói, persze lesz a a régebbi ütősekből is, valamint az a bizonyos botrányos fotózás

Húsz évre visszamenőleg meg tudok mindent mutatni, most meg azt vágja a fejemhez, hogy én nem adtam semmit? Az a bizonyos vita is – ami miatt nem beszélünk két éve – a pénz miatt pattant ki. Volt ugyanis egy telek, amit évekkel ezelőtt vettem a fiamnak. Hitelt vettek fel, hogy építkezhessenek rá, aminek a törlesztését is én fizettem, aztán egyszer csak eladták a telket, anélkül, hogy tudtam volna róla.

Nem értem, miért állít olyat, hogy nem volt apaképe. Az édesanyjával elváltunk, de nem miattam ment tönkre a kapcsolatunk. Péter 13 éves volt, amikor elköltöztem, ettől függetlenül nem hanyagoltam el. Bármire szüksége volt, megkapta, még az újságíróiskolát is én fizettem. Úgy érzem, hogy amióta pénze van, egyszerűen hálátlan lett, és bármit is mondok, nem hallja meg.

 

Hajdú egyszer és mindenkorra le szeretné zárni a vitát. Utoljára annyit jegyzett meg, hogy pénzt inkább adott, mint kapott.

 

Anyám 12 éves korom óta egyedül nevelt, ennek ellenére, amint úgy álltam anyagilag és megtehettem, segítettem apámnak. Többször volt, hogy az új családjának a külföldi nyaralását én finanszíroztam. Édesanyám mindig is megpróbált jó kapcsolatot ápolni velük, olyannyira, hogy félmillió forinttal segítette édesapám nevelt fiának autóvásárlását, így megdöbbenve hallom édesapám állításait. Jó egészséget kívánok neki, és ezennel ezt a történetet lezártnak tekintem egyszer és mindenkorra.

 

A papa szerint fia egy öntelt alak és hosszú élete során ekkora felfuvalkodott hólyagot még ő sem látott. Már pedig, ha ő ezt mondja, mi igazán nem vitatkozhatunk vele.

 

Nem hiányzott ez a felhajtás, de nem is szeretnénk csendben tűrni Péter állításait. Fáj, hogy ilyeneket mond a fiam, de be kell látnom, hogy nála önteltebb emberrel még nem találkoztam. Sajnálom, hogy ide jutott a kapcsolatunk, szeretném látni az unokáimat, szívesen elfelejteném a múltat, de nem hiszem, hogy nekem kellene bocsánatot kérnem.