Erős fájdalmaim vannak, fájdalomcsillapítókat kapok, berepedt és bevérzett a koponyám. Szörnyen érzem magam.

(Mielőtt a díva elindult a felvételekre)


Jól megfizettek a videó klipért. Ami szép, az meg szép.

(A hölgy véleménye intim részei közszemlére bocsátásával kapcsolatban)

 

 

 

Évát miután agyba-főbe verte szexre éhes egykori szomszédja, viharos gyorsasággal elhagyta a kórházat. Sietős volt a dolga, mert komoly munka várt rá. Egy hazai énekes, egy bizonyos Barna Barnabás klipjében kellett lenge öltözetben a végzet asszonyát hitelesen alakítania. Ez végre egy kis pénzt is hozz a konyhára. Hihetetlen módon ugyanis, amióta vége a hakniknak a lány folyamatosan komoly anyagi problémákkal küszködik. Még a 60 ezer forintos albérletét is képtelen volt finanszírozni, ezért egy ideig megpróbált közösen lakni néhány másik lánnyal a költségek megosztása céljából. Ennek ugye tudjuk milyen vége lett. Vagy az egyik, vagy a másik, de harapott és ütött, így a lakótársi idillnek hamar vége szakadt. Tibi szomszédhoz meg már ugye nem lehet menni, mert vagy dugni akar, vagy összeveri szerencsétlen Baukó lányt, esetleg egyszerre mindkettő. Szerencsére az óriásira felfújt új kebleinek köszönhetően egy kis keresethez jutott most, ami talán annyira elég lesz, hogy néhány napig ne kelljen megalázó módon bekéredzkednie éjszakai szállásért valahová.

 

Nagyon örültem ennek a munkának, és külön megtisztelőnek érzem, hogy azért esett rám Barnabás választása, mert anno én voltam a kedvence a VV-ben. A forgatás remek volt, háromféle szettben álltam kamera elé.

 

 

A forgatás alatt a VV díva szexi mozdulataival és testével azon nyomban el is varázsolta a legényt, így nem kizárt, hogy lesz itt még valami folytatás a későbbiekben. Egy apró, de annál kellemesebb baki történt csak a munka alatt. A jelmeztervezők megfeledkeztek ugyanis arról, hogy Évi nemrégen erőteljes mellnagyobbodáson ment keresztül és bizony a ciciknél 2 számmal kisebb méretű ruhát adtak a törtető lányra. (Szándékosságot feltételezni sem merünk.) Nem is volt baj, amíg Évi nem kezdete el illegetni magát úgy isten igazából. A friss emlők nem tűrve a bezártságot, egy kis szabadságra vágyva el-el kezdtek kikandikálni. A végleges anyagban természetesen ez a kis baki nem lesz benne, de hála a szemfüles fotósoknak mi is megnézhetjük, hogy a stáb tagjai mit láttak, amikor Éva meredő mellbimbói egyre jobban és előbújtak rejtekükből. A néhány órás forgatás alatt pikáns jeleneteket is rögzítettek. Az egyik ilyenben csúsztak ki a szoros fűző alól a mellbimbók, furcsa módon azt mondják ezt már csak akkor vették észre, amikor visszanézték a vágott anyagot.

A képeket megtekintve döntsük el, hogy véletlen lehetett-e, hogy kibújtak a kis édesek?

(Bónusz: beleshetünk a fülledt videó egyik erotikus pillanatába)


VV Éva kikandikáló mellbimbója (szándékos, vagy véletlen?)



További hírek, a brutális szomszéd házatájáról, aki szerelmi őrületében kiosztott néhány 8 napon túl gyógyuló pofont hősünknek.

Éva brutális szomszédjának fényképe és Facebook lapja

 A 60 éves udvarló lerántja a leplet VV Éváról, de neki is van egy verziója


Nos ez a reciprok gentlemant újabb hirtelen felindultságában ezúttal megkérte áldozata kezét. Vagy azért, mert tényleg már maga sem tudja mit csinál, vagy esetleg abban reménykedik, hogy így könnyebben megússza majd az esetleg rá váró rácsos élményeket.

 

 

Bemutatjuk az új ciciket, de azt is láthatjuk miből lett a cserebogár

VV Éva leszbikus kalandjának bizonyítéka


Éva részegen az RTL-ben (ezért rúgták ki), VV Szandika és Anikó erotikus  felvétele

VV Éva full részeg interjúja, VV Anikó teljes meztelenségében megcsodálható 

VV Éva dokumentált részeg megmozdulásai