Amúgy biztos vagyok benne, h nem volt még részed igazi szeretkezésben! Pedig addig nem is vagy igazi nő míg át nem élted a gyönyört!

 

(Tibor, a 60 éves szomszéd SMS-e aki betörte a koponyáját)

 

 

Először azt hittük már megint kitalált Évi valamit, hogy szerepelhessen az újságokban és ezért utólag meg is követjük. Nem volt igazunk. A lány állítása szerint úgy megverte a szomszédja, aki szerelmes belé, hogy koponyaalapi töréssel szállították kórházba. Éppen csak, hogy kijött tehát az előzőből a mellnagyobbító műtét után, ismét be kellett feküdnie a cseppett sem kellemes intézménybe.

 


Bemutatjuk az új ciciket, de azt is láthatjuk miből lett a cserebogár

Később a rendőrség is megerősítette a hírt, hogy valóban Baukó Éva az, akit súlyos sérülésekkel kórházba szállítottak és az orvos hivatalból értesítette őket, miután konstatálta, hogy az egykori VV-s lányt nagyon komolyan megverték.

Igen, igaz, koponyaalapi sérülésem van, és kórházban vagyok. A rendőrök kihallgattak, őt elvitték,  és letartóztatták. A 60 éves tata volt az, a szomszédom. Visszajöttem egy videóklip forgatására, amivel pénzt kerestem volna. Megkértem a Tibit, hogy hadd alhassak nála 2-3 napig. Nem gondoltam volna, hogy meg fog verni.


CT-re vittek, és megröntgeneztek, kiderült, hogy koponyarepedésem van a homlokomnál. Nagyon rosszul vagyok, folyamatosan pánikolok. Nem tudom, meddig kell itt maradnom, de azt sem, hogy hová megyek utána. A kórház hivatalból értesítette a rendőröket, mert nyolc napon túl gyógyuló a sérülés, nem én hívtam ki őket.

 

Éva korábban már többször is panaszkodott a szomszédjára, aki annak ellenére, hogy a nagypapája lehetne egy percig sem tagadta, hogy szerelmes a lányba. A férfi arcát is felvállalva többször is nyilatkozott a TV-ben, ahol azt is elmondta, hogy Éva bizony többszörösen is bugyi nélkül vegzálta.

 

Én nem érzem, hogy zaklattam. Semmit nem vártam tőle. Ő nem véletlenül jött föl lenge, laza ruhában, és nem volt ittas. Lehet, hogy volt benne egy-két pohárral, de tök normális volt. Az, hogy megfogta a nemi szervemet, az nem is került bele a médiába. De az, hogy beleült az ölembe pucér seggel és táncolt, rajta (…), ez benne volt, ezt ki kell mondani, ezt vállalom. Tudom, hogy sokan megkérdőjelezik, pedig ez igaz. Ezt mi ketten tudjuk.

 

Többször aludt nálam, az összes alkoholt megitta, ami a lakásomban volt. Egyszer lenge ruhában jött, s észrevettem, hogy nincs rajta bugyi. Azt mondta, igen, és meg is mutatta. Aztán beleült az ölembe, majdnem végem is lett. Én nem zaklattam, gyakran beszélgettünk, lelkiztünk. Sokszor meg is nyílt nekem, másnapra azonban mindent elfelejtett, és ott folytatta, ahol abbahagyta. Biztos lehetett volna köztünk szex, de nem kezdeményeztem. Úgy nem szeretném, ha a nő ittas, és másnap én vagyok a szemét.

 

 

Igaz a hír, Éva bugyi nélkül izgatta a vérmes nagypapát:

 A 60 éves udvarló lerántja a leplet VV Éváról, de neki is van egy verziója


Ha igaz ez a verzió, akkor lehet, hogy most kicsit sok volt a szomszéd izgatása és az amikor szembesült, vele, hogy már megint nem jut be az álmai nőjébe, lehet, hogy elborult az agya.

 

Vasárnap este ugyanis Tibor féltékenységi rohamot kapott, mert nekem tetszik egy másik fiú a házból. Kizárt a lakásból, én meg a lépcsőházban dörömböltem, mert bent volt az összes cuccom, és be akartam jutni, de nem engedett. Aztán kijött, és kétszer megütött, úgy emlékszem, tenyérrel. Igaz, én is megkarmoltam. Már akkor kijöttek a rendőrök, de nem történt intézkedés.

 

 

A rendőrség a nem sokkal a bejelentés után kiszállt a helyszínre és kihallgatta a feltételezett elkövetőt. Éva szerint letartóztatták, a rendőrség szerint elengedték a férfit, mert nem volt egyértelmű, hogy ő verte volna agyba-főbe a lányt. Végül aztán az újabb kórházi kihallgatáson csak le esett a tantusz a rend éber őreinek és tényleg őrizetbe vették a brutális vénembert, aki búcsúszavaiban azt sérelmezte legjobban, hogy amíg ő szállást adott Évának, az volt annyira pofátlan, hogy nem vele, hanem egy másik szomszéddal feküdt le. Ja és egyébként is már máskor is megpofozta a lány, most minek ez a cirkusz?

 

Én csak megpróbálok neki mindig segíteni, most is befogadtam. Ő meg átjár a Ferihez, lefeküdni vele? Igaz, a lépcsőházban elcsattant egy-két pofon, de három biztosan nem. Még én vagyok a rossz, aki mellette állok? Érdekes, korábban is adtam neki egyszer egy pofont, abból nem lett ügy, semmi.

Éva brutális szomszédjának fényképe és Facebook lapja

Ezek szerint a Tibor, a 60 éves kéjenc, aki néhány pofonnal szeretett volna ismét egy kis tekintélyt szerezni magának már azt is elismerte, hogy nem először történt hasonló eset. Ezúttal lehet kicsit nagyobbat ütött a kelleténél, na de az már tényleg a világ legnagyobb szemtelensége, hogy neki mutogatja Éva a primőr paradicsomot, aztán meg másnak kínálja fel fogyasztásra.

 

 

Éváról már annyi videó gyűlt össze, hogy lassan egy egész estés filmet lehetne csinálni a botrányaiból. Az alábbi kisfilmek közül bármelyik alkalmas arra, hogy a nyugalmat megzavarja, de éppen ezért is ajánljuk őket.

VV Éva leszbikus kalandjának bizonyítéka

A cicik és a furcsa kép, ami túlontúl is megmozgatja a fantáziát

Éva részegen az RTL-ben (ezért rúgták ki), VV Szandika és Anikó leszbikus felvétele, 18+ videó

VV Éva full részeg interjúja, VV Anikó teljes meztelenségében megcsodálható 

VV Éva dokumentált részeg megmozdulásai