Kicsi késéssel, de meglett a felvétel, ahol Szebeni István az MTV volt sztárriportere kiakad a Híradóban. A közszolgálati televízió munkatársai ugyan mindent megtettek, hogy a kínos incidens minden nyoma eltűnjön, de hát mindig vannak olyan elvetemült rajongók, akik azt is felveszik amit nem kellene.

 

„Egyértelmű, hogy nagyot hibáztam. Ezt nem tagadom, de tudni kell, hogy a Híradó nem élőben ment. Én már otthon voltam, amikor leadták"

 

 

Mint ismeretes Szebeni több egykori kollégájához hasonlóan meglehetősen vulgáris szavakat engedett meg magának, a képernyőn, aminek következményeként viharos gyorsasággal rúgták ki az erkölcsökre éberen ügyelő főnökei.

 

„Úgy utálom, hogy tíz perccel átcsúszik ez a kib**szott Híradó, és itt ezzel kell szórakozni. Nem baj, az a lényeg, hogy az Aranyág még időben lemegy előttünk. Vagy Aranyvessző"

 

 

Az eset abból a vonatkozásból is érdekes lehet, hogy az M1 jelenlegi intendánsa Rákay Philip, igaz nem a királyi tévében és korábban, de ennél sokkal keményebben elengedte magát. Az ő szerencséjére az anyag csak sokkal később került közszemlére. De ha már itt tartunk ott van Lilu az RTL-től, aki szintén adásban ajánlotta fel a nézőknek, hogy kapják be. Persze a konkurenciát se hagyjuk ki a sorból, ott pedig Szarvas Lászlónak sikerült az alábbi módon elköszönni az esti hírek után: Kurva jó estét Magyarország!

 

 

 

Lássuk, hát a videót, miért is rúgták ki Szebenit és miért nem a többieket:

 

 Nem csak Szebeni engedte el magát olykor

 

 

Szebeni persze kiborult. Nem érti vele vajon miért nem elnézőbbek kicsit, mint a fenti esetekben.

 

„15 évet dolgoztam azért, hogy híradózhassak. Mindent jól akartam csinálni, és azért káromkodtam, mert az egyik bírósági tárgyalással kapcsolatban úgy fogalmaztam, hogy másnap folytatódik, de mivel éjfél után sugározták a Híradót, azt kellett volna mondanom, hogy ma tárgyalják tovább. Egyszerűen csak lelkiismeretesen akartam végezni a munkám, ugyanakkor mindannyian emberek vagyunk és követünk el hibákat.  Reméltem, hogy valami csoda folytán meggondolják magukat a főnökeim, és mégis maradhatok az MTVA-nál. Az életem volt a Híradó. Úgy terveztem, hogy nyugdíjas koromig itt fogok dolgozni, ez a pálya csúcsa. Tisztában vagyok azzal, hogy hibáztam, de nem élőben ment a Híradó, már otthon aludtam, amikor leadták."


Lilut senki sem hagyja ki:

További kollégák, akik megúszták

 

Közlemény:

 

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap gyorsított vizsgálatának eredményeképp Szebeni István műsorvezetőnek, továbbá három másik munkatársnak (két belső és egy külsős kollégának) azonnali hatállyal a mai napon, megszüntetette a munkaviszonyát. A vizsgálat megállapította, hogy az ominózus adás szerkesztője, továbbá az adás lebonyolítás két érintett munkatársa is felelős a hétfő éjszakai Híradó elfogadhatatlan 10 mp-ének adásba kerüléséért. Az MTVA álláspontja továbbá is változatlan: sem élő adásban, sem stúdióban, sem felvételről bejátszott, sem pedig a kollégák közti kommunikációban nem elfogadott ez a magatartás. Az elhangzottakért az MTVA a Híradó nézőinek elnézését kéri.