„Én a magam örömére baszok, nem pénzért”

(Részlet a megjelent könyvből)


.

Az egykori bővérű úszólány megkapta az ajánlatok ajánlatát. Két egymástól független producer is szexfilmet kívánna vele forgatni, mert akkora húzónév lett szakmai berkekben, hogy véleményük szerint tuti a siker. Igaz a gázsik már nem olyanok mint régen, pusztán 50 ezret szoktak fizetni egy szereplésért, Nikinek azonban sokkal nagyvonalúbb ajánlatot terjesztettek elő, mert szerintük a sikerkönyvének sztorijaira alapuló történeteket rengetegen szeretnék vizuálisan is élvezni.

Az írónő nem háborodott fel az ajánlaton, sőt egyelőre alapos megfontolás tárgyává teszi, hogy milyen konkrét előnyökkel járna neki, ha még jobban kitárulkozna közönsége előtt.

 

 


Szepesi Niki sohasem volt szégyenlős




Nem mondom, nyeltem egy nagyot, mert erre azért nem számítottam. Kétségtelen, hogy amióta megjelent az első könyvem, nagyot fordult velem a világ. Új embereket ismertem meg, új kapuk nyíltak ki előttem, és olyan lehetőségek találnak meg, amelyekről korábban nem is álmodtam. Azt persze nem állítom, hogy szexfilmes melóról álmodtam volna valaha is, de most úgy vagyok vele, hogy… talán.

 

 

Persze most elsősorban a második rész megírása a feladat, az mégis csak biztosabban fizető meló.

 

Gondolkozom a dolgon, mert azt vallom, soha ne mondjuk, hogy soha, de az biztos, hogy most a második könyvem megírása a legfontosabb célom, erre koncentrálok.

 

 

A lány eddig kb. 8 millió forintot keresett a könyvével, ráadásul augusztusban már ki is jön a következő kötet. Azonban az álombevétel és az állítólagos komoly párkapcsolata ellenére is fontolóra veszi a pornózást, mint lehetséges karrierállomást. Igaz, addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Moralizálni meg ráérünk később is.