Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Borzalmas: Tehénaltatóval erőszakolják meg asszonyaikat a szektában

 

A lányok náluk 12, a fiúk 13 éves korukig járnak iskolába, és ezalatt is legfeljebb a Bibliát tanulmányozzák… A lányok azért járnak egy évvel kevesebb ideig iskolába, mert úgysincs szükségük matematikára.

 

Több száz nőt erőszakoltak meg egy bolíviai közösségben, ahol a modern világ vívmányai nélkül élnek. Az ügy, olyan rejtélyesnek tűnt mintha démonok támadnának a védtelen nőkre.

 

A bolíviai Manitoba közösség tagjai jó ideig nem találtak magyarázatot arra, hogyan ébredhetnek fel nők vér- és spermanyomokkal teli ágyban, miközben egyáltalán nem emlékeznek arra, hogy mi történt velük. Volt, aki meztelenül, piszkos ujjlenyomatokkal tele ébredt, miközben tudta, hogy tisztán feküdt le. Másnak arról voltak homályos emlékképei, hogy kirángatják a mezőre – aztán tényleg fűvel a szájában ébredt.

 

Aztán elfogtak két férfit, akik éppen bemásztak egy házba. Azonnal vallottak a többiekre is. Összesen kilencen voltak, a legfiatalabb 19, a legidősebb 43 éves, és akkor már négy éve erőszakoltak meg rendszeresen nőket. Ehhez egy tehenek altatására használt szert szereztek egy állatorvostól, amit aztán az áldozatok házába permeteztek a támadások idején. Így nem maradtak szemtanúk.

 

Ezen a linken megnézhetők a sajátos technikával dolgozó erőszaktevők és az áldozatok férjei is:

Nem hinnéd, de itt vannak az érintettek

.

A tárgyaláson olyan részletességgel beszéltek a támadásokról, mintha egy horrorfilm forgatókönyvét olvasták volna fel. Legfiatalabb áldozatuk 3, legidősebb 65 éves volt. A kábító anyagot áruló állatorvost 12 évre, a tetteseket 25 évre ítélték. Az ítélet 130 áldozatról szólt.

 

Az altatós támadások azonban az ítélet után is folytatódnak. Egy kicsit ritkábban. Egy kicsit óvatosabban. De már nem mer beszélni senki…

 

 

0 Tovább

Ég a gumi, dobog a szív

 

 

Galacs DrifTeam meghívására Bélapátfalván borzoltuk az idegeinket a hétvégén.

.

Már a település határán diszkrét, égett gumiszag fogadott bennünket. Na persze, mert pont az edzés közepén csöppentünk bele a hegyi futam eseményeibe. Örültünk az invitálásnak, hisz ez a csapat a vezeti a profi kategória tabelláját. Galacs Gabi valóban ördögien tekeri a kormányt és néha  a fizikát meghazudtoló módon tartja az aszfalton a füstködben bömbölő járgányát. Mi, akik legfeljebb egy piroslámpás bőgáznál tudunk egy kis gumipernyét produkálni, néma tisztelettel kellett adózzunk a közel 400 lóerős, V8-as motorral felszerelt gépszörny és lovasa előtt.

A lenti képek és videók magukért beszélnek, nem a puha fickók sportja ez. Egyszer mindenkinek érdemes egy ilyen rendezvényre kilátogatni. Annál is inkább, mert annak, aki érez magában elég bátorságot néhány kör erejéig be is ülhet a versenyautóba, hogy az anyósülésen élesben tapasztalja meg az érzést. Mivel magunk is így tettünk ezért semmiképpen nem állíthatjuk, hogy némi szívdobogás nélkül meg lehet úszni a menetet. De mint említettük nem puhányoknak való ez a sport ezért egy kis adrenalin löket csak emeli az élményt.

A csapat Facebook oldalán egyébként érdemes kicsit böngészni.

3 Tovább

Testőre ellenére tapizták Sarka Kata fenekét

 Fotó: Bors

.

A Frizbi atyja is ember, neki is szüksége van egy kis pihenésre. Persze nem ő lenne, ha a szolid balatoni nyaralás alkalmával ne tudna valami csemegét szolgáltatni az eseményekre éhes olvasóknak.

 

A család Balatonföldváron töltötte a vakációt, ahol van is egy nyaralójuk. Az otthoni luxus ellentéte a kis házikó, ahol mindössze két szobán kell osztozniuk Katával és a gyerekekkel. Senki nem panaszkodik azonban emiatt. Tulajdonképpen ez már amolyan egzotikumnak számit, Kata el is mondja, hogy úgy érzi magát, mint a régi szép időkben, amikor még ekkora lakásban laktak, mert a mostani már akkora, hogy ha találkozni akarnak azt is külön meg kell szervezni.

 .

Ilyen luxusban élnek Hajdú Péterék 

.


Földváron kétszobás nyaralónk van, vagyis itt tényleg együtt vagyunk. Nem úgy, mint otthon, amikor ki-ki elvonul a szobájába. Laktunk kétszobás lakásban is régen, ezért ha lejövünk ide, mindig az az időszak jut eszembe.

 

 

A nyaralás ideje alatt a Balaton Soundon is tiszteletét tette a házaspár, természetesen a VIP részlegen. Persze azért senki ne várja el tőlük, hogy mezei emberként bulizzanak. A szemtanúk szerint egy jól megtermett testőr biztosította a felhőtlen szórakozást és a biztonságukat az esetlegesen jelen lévő potenciális veszélyforrásokat kiszűrendő.

 

Szombaton este Hajdú Péterrel és nejével futottam össze a Balaton Soundon, akikről megint kiderült, hogy nagyon fontos emberek. A házaspár egy testőr kíséretében mászkált a bulihelyen.

 

Azonban ahogy az már lenni szokott, amikor tényleg szükség lehetett volna az extra védelemre, sem a férj, sem a marcona testőr nem voltak a közelben. A gyanútlan Sarka Katát ugyanis nemzetközi atrocitás érte. Éppen interjút adott, amikor egy tájékozatlan holland fesztiválozó arra vetemedett, hogy alaposan megtapizza az ügyvezető asszony fenekét. Óh, megfogtad a seggem!- riadt meg az szexi áldozat, majd a  kamera egyenesesben közvetítette a további eseményeket. A kedélyek megnyugvásával később még tanúi lehetünk, annak, hogy Kata a tömeg kellős közepén leveszi a melltartóját. A videó megtekintésekor bepillanthatunk a VIP részlegben megforduló hírességek bulizós pillanataiba.

.

A szép feleséget bizony atrocitálták

 

.

Hajdú Péter mondta, nem mi: Gyakorlatilag én vagyok itt egyedül józan.

 

 

1 Tovább

Palácsik nyilvánosan csalta meg Andy Vajnát



A tizenkilenc éves húgomat hoztam el, mert érdekelte a fesztivál. Andy ma nem jött, de minden rendben van köztün...

(Palácsik Tímea, az est kezdetekor)

.

.

Néhány napja már felröppent a hír, miszerint a dúsgazdag producernek mintha már nem fűlne a foga ahhoz, hogy elvegye Damu Roland volt barátnőjét. De végül mégis úgy tűnt, hogy minden rendben van és meglesz a pompázatos lakodalom amelyet egyenesen Antonio Banderas birtokán kívántak megtartani a szerelmesek.

 

Most azonban eléggé komoly próbájához érkezett a kapcsolat és Andy Vajna vagy kénytelen lesz lenyelni egy nagyon kellemetlen gombócot, vagy levonva a tanulságot kicsit átgondolja a közös jövőjüket. Szinte hihetetlen egyébként az eset. A tuti házasság kapujában lévő Palácsik Tímea a Balaton Soundon addig oltotta szomját, hogy gátlásai a szokásosnál is jobban feloldódtak és elkezdett fiatal, jótestű férfiakra vadászni. Ebben az sem zavarta, hogy a megdöbbent szemtanúk között volt olyan bulvárfotós, aki meg is örökítette az utókornak a láthatóan erős izgalmi állapotban elkövetett eseményt.

 

Először egy félmeztelen fiúra csavarodott rá a kormánybiztos menyasszonya, de mivel az elutasította, rögtön egy nagyvadra vetette rá magát. Az önbizalma teljében lévő mámoros menyecske Kásás Tamásra vetette ki a hálóját akiről még ott a helyszínen meg is próbálta lerángatni a pólóját. A magát nem véletlenül rendkívül kínosan érző Kásás, alig tudott elmenekülni a kívánós Palácsik udvarlásától. Sebaj Tímea aznap este már megállíthatatlan volt. Mikor konstatálta, hogy a sztárpólós nem lehet az övé egy ismeretlen szépfiúhoz lépett oda és a tanúk szerint elkezdet valamit sugdosni a fülébe. Kis tánc következett, majd nem sokkal később el is tűntek a hotelszobák irányába. A szemfüles szemtanú követte is őket így jól láthatta, hogy az újdonsült párocska mögött bezáródik Palácsik szobájának ajtaja, hogy megünnepeljék a friss ismeretséget.

 

Ezt nagyon nehéz lesz kimagyarázni Tímea:

Timi, friss húsra vágyott és meg is szerezte

.

Andy Vajnát másnap fel is hívták a rendkívül tapintatos újságírók, hogy véleményét kérjék kis menyasszonya viselkedéséről, valamint megkérdezzék ezek után még el kívánja-e venni feleségül? A producer nem volt hajlandó kommentálni a történteket.

 

Azt minden jóstehetség nélkül állíthatjuk, hogy a mai lesz az egyik legjobb napja Damu Rolandnak a börtönben, aki egyébként újra bíróság elé fog állni, mert Palácsik Tímea még további erőszakosságáról is szeretné a hatóságot tájékoztatni. De mire ez megtörténik vélhetően már szingliként kell majd a tárgyaláson megjelennie.

 

Timi esküvője augusztus végére van kitűzve Andy Vajnával…

3 Tovább

Szexklubban lehet diplomázni?

 

Valami van ezzel a Hujberrel, mintha az ördög bújt volna belé. Kétségkívül tehetségesen építi fel új karakterét, vagy rongálja a régit. Hetente van valami új bejelenteni valója a régi és a jelenlegi életével kapcsolatban. Kivétel nélkül olyanok, amelyeket ő természetesnek tart, de azért egy normál ember legfeljebb az újságban olvashat hasonlókról.

 

Cseppet sem zavarja, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem a diplomája annulálására készül, örül annak, hogy kollégái állítólag az őszinteségéért kiállnak érte és jófejnek tartják. Biztos, ami biztos azért a címlapokról sem szeretne lekerülni ezért most rátért szexuális szokásai szellőztetésére. Az immár ki tudja hányadik őszinte vallomásból most az derült ki, hogy a színész nem vetette meg a swingerklubokat sem, ahol teljesen ismeretlen emberek társaságában lehet kellemes szexuális élményeket szerezni. Véleménye szerint az élvezetnek eme forrása is teljesen hétköznapi, éppen úgy, mint az, hogy sokáig nyitott házasságban élt feleségével.

 

 

Persze, szerintem ez a világ egyik legtermészetesebb dolga, de csak akkor, ha az ember képes érett felnőtt módjára kezelni a helyzetet.

 

 

 A nőnek ugyan nem jött be ez a kísérlet annyira, de Hujber ettől függetlenül meg volt elégedve a dolgok állásával.

 

Én például monogám vagyok, de elfogadom, hogy a férfi – így Feri is – tudati lény, a nő pedig érzelmi alapon működik. Ferinek a nyitott házasság könnyen ment, sztárként bomlanak utána a nők, ha viszont meghallották, hogy én férjnél vagyok, azonnal elrohantak a férfiak.

 

Kockázatmentes betekintés az élvezetek eme különleges kertjébe:

Látogassunk mi is el egy swingerklubba 




Vagy megszoksz, vagy megszöksz, ez lehetett a felállás lényege. Ez utóbbi van most folyamatban, mert Cynthiának végül is elege lett az ezek szerint csak félig nyitott házasságból.

 

A szexklubot működtető tulajdonos szerint tényleg nem egyedi eset, hogy egy ismert arc, politikus, színész megjelenik egy ilyen közös eseményen.

 

Azt szoktam mondani, hogy egy naponta bővülő nagy család vagyunk, ahová folyamatosan érkeznek az új vendégek, köztük az ismertek is. Ugyanakkor senkinek nem kell attól félnie, hogy lelepleződik. A telefonokat, a hang- és képrögzítő eszközöket tiltjuk a házban, és ezt mindenki tudomásul veszi. A művész-, sőt még a politikusvilágból is jönnek hozzánk. Előfordulnak nagy találkozások. De innen egyetlen név sem megy ki, diszkrétek vagyunk. A vendégek persze szoktak beszélni arról, hogy egy-egy ismert ember faragatlan módon viselkedett-e vagy betartotta a swinger írott-íratlan szabályait.

 

Azt nem tudni, hogy Feri mennyire viselkedett illedelmesen a klubban, mert ez még az előtt volt, hogy az alkoholizmusából kigyógyult volna. De a tulajdonos szerint a hírességeket mindig is vadássza a többi kliens az összejöveteleken, így valószínűleg az sem okozott nagy problémát, ha hősünk kicsit kapatosabban érkezett a megmérettetésre.

 

1 Tovább

M.M.

blogavatar

Hallottál valamit? Cikk ötleted van? valowriter@gmail.com

Utolsó kommentek